Ferenczi Judit
Hivatásom a test és lélekápolás
Ferenczi Judit vagyok, szenvedélyem a kéz- és lábápolás, amely már gyerekkoromban megmutatkozott. Dédmamám mindig mosolyogva mondta, amikor gondosan rendbe tettem a lábkörmeit: „Kisjányom, te majd ezzel fogsz foglalkozni.”
Amikor 1989-ben az oktatási központban megjelent a pedikűr, manikűr és műkörömépítés képzése, az elsők között végeztem el, kiváló minősítéssel. Felkérést kaptam, hogy oktassam a pedikűrt, de a szívem mindig a gyakorlati munka felé húzott – így az oktatás helyett a vendégek kiszolgálását választottam. Már a kezdetektől fogva házhoz jártam, így alakítottam ki a vendégkörömet, amely azóta is folyamatosan bővül.
A pedikűr mellé hamar beépítettem a lábmasszázst is, hiszen azt tapasztaltam, hogy a vendégek számára ez nemcsak kellemes, hanem segít ellazulni és oldani a feszültséget. Egy idő után észrevettem, hogy ez megváltoztatja az élményt: a vendégek nyugodtabb állapotba kerültek, nem féltek a kezeléstől, és egyre többen kértek meg arra, hogy masszírozzak is. Ezért elvégeztem a relax testmasszázs képzést, és immár több mint 10 éve foglalkozom masszázzsal is, hogy teljes körű testi-lelki felfrissülést nyújthassak, ebben a mai rohanó világban.
Végzettségeim & szakterületeim
-
Kéz- és lábápolás
-
Access bars
-
Relaxáló és Harmonizáló Testmasszázs